Hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat

Mintha ott ülne az utcasarkon, az olasz étterem ablakánál, egy pohár borral a kezében, habzó borral, mondjuk, proseccóval.

Fejét kacagva hátraveti, szőke bubifrizurája körülöleli arcát, smaragdzöld szemét összehúzza.

hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat

Át akar kelni az úton; alsó ajkát beharapva figyel, miközben türelmesen várja, hogy a lámpa zöldre váltson. Régi, barna táskáját a karján lengeti.

Fekete szandálban, szűk farmerban piszkos harminc fogyás a busz után, fémkeretes szemüvegét kócos hajába tolja.

Valahányszor csak ezt látom, rohanni kezdek felé; karomat ösztönösen fellendítem, hogy felkeltsem a figyelmét. Mert abban a másodpercben, a másodperc töredék részében nitro tech szakadt zsírégető megfeledkezem, és egy pillanatig azt hiszem, hogy még mindig él. Ám később a feltörő emlékek mindent elmosnak, és az érzelmi cunami magával sodor.

Rádöbbenek, hogy ez nem ő, és már nem is lehet ő soha többé. Lucy mindenhol ott van, de még sincs sehol. Egyszerűen ez a valóság. És tudom, hogy már soha többé nem fogom viszontlátni. Ma ott áll a Bath Spa állomáson, és szórólapokat osztogat a péntek délutáni forgatagban.

Egy kávézóban ülök, és a kapucsínómat szürcsölöm, de még az esőcseppes ablakon át is észreveszem őt. Annyira hasonlít Lucyra, hogy kétszer is odapillantok. Ugyanaz a törékeny alkat, amely eltűnik a skarlátvörös esőkabátban. A haja is világos, vállig érő, túl széles szája pedig a vidámság benyomását kelti, még akkor is, ha mindent lehet rá mondani, csak hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat nem, hogy vidám. A hirtelen jött tavaszi záporban pöttyös esernyőt tart a kezében, és még akkor sem fagy le az arcáról a mosoly, ha a rohanó, barátságtalan vásárlók rá se hederítenek, a mellette elhaladó csuklós busz pedig egy kisebb dagályhullámmal árasztja el meztelen lábszárát és csinos, leopárdmintás cipőjét.

Összeszorul a gyomrom, ahogy néhány öltönyös üzletember odaáll az ablak elé, és eltakarják előlem a látványt. Megkönnyebbülésemet szinte tapintani lehet, amikor bemennek a vasútállomásra, és észreveszem, hogy a Lucy-hasonmást nem sodorta el a malva elhagyja a fogyást. Még mindig ott áll, ugyanazon a helyen, a céduláit kínálgatva a közönyös járókelőknek.

Az esernyő fogóját a könyökhajlatában egyensúlyozza, miközben méretes bársonytáskájában turkál; vidám mosolya mögött rejtőző unalmából hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat látom, hogy nem sok kell ahhoz, hogy hazainduljon. Csakhogy képtelen vagyok elengedni őt.

Claire douglas ikrek by Lizabelle Mornay - Issuu

Gyorsan felhörpintem a maradék kávét, meg is égetem a szám, majd kilépek az ajtón, az esőbe, bebújok a vízhatlan kabátomba, sietve felhúzom a cipzárt, a fejemre húzom a kapucnit, bár a hajam úgyis begöndörödik, és átkelek az úton. Közelebb lopakodva már látom, hogy csak kicsit hasonlít a testvéremre. Ennek a nőnek a haja inkább vörösesbarna, mint szőke, a szeme olyan színű, mint a tiszta akácméz, kicsi, turcsi orrát pedig apró szeplők borítják. Egyébként idősebbnek is tűnik; a harmincas évei elején járhat, de ugyanolyan szép, mint Lucy.

Nem jött zavarba, biztos megszokta már, hogy megbámulják. Még örült is neki, hogy legalább valaki vette a fáradságot és megállt. Elveszem tőle, és gyorsan átfutom. Kissé elpirul, ebből arra gyanakszom, hogy talán még új a szakmában, túl gyakorlatlan ahhoz, hogy művésznek nevezze magát, inkább végzős diák lehet. Azt mondja, otthon van egy stúdiója, ahol a Bear Fiat Művészek Napján nyílt napot rendeznek.

Ha érdekel, gyere el, sok szeretettel várunk! Közelebbről látom, hogy két különböző fülbevalót visel. Vajon szándékos-e, vagy csak szétszórtságában tett a fülébe két össze nem illő színes fülbevalót?

A természetes táplálkozás hiánya, a stressz, mozgáshiány egészségromboló hatásának csökkentése.

Csodálva bámulom, mert Lucy is ugyanezt tenné. Sohasem érdekelte, ha a rúzsa elüt a ruhája színétől, vagy ha a táskája nem passzol a cipőjéhez. Ha valami megtetszett neki, azt felvette és kész. Észreveszi, hogy a fülcimpáját nézegetem. Abi Cavendish. Szinte észrevétlen, de a nevem hallatán látom a felismerést a szemében, de nem valószínű, hogy a cikkeim alatt láthatta.

Nem, ez biztos csak az én paranoiám. Egyébként már dolgozunk rajta a pszichológusommal, Janice-szel. Még ha Beatrice olvasott is rólunk a lapokban, vagy akkoriban látta Lucyt a tévében, hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat sem emlékezne rá, hiszen azóta már másfél év telt el.

Mindig jönnek történetek, újabb lányokkal. Én már csak tudom, naponta írtam hasonlókat. Most viszont a másik oldalra kerültem, és rólam írnak a hírekben. Beatrice mosolyog, én pedig igyekszem kiverni a nővérem a fejemből. Megfordítom a papírt, úgy teszek, mintha gondolkodnék a programon, miközben az eső ütemesen kopog Beatrice ernyőjén és a kabátomon. Hozd el néhány barátodat is! Kissé tájszólásban beszél, amit nem tudok hová tenni. Talán északi, talán skót.

hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat

Dialektusokban sosem voltam jó. Közelebb hajol felém, és mint aki konspirálni akar, suttogva folytatja: — Ha másért nem, így legalább beleshetsz más otthonába! Magas, csengő hangon nevet. Pont úgy, mint Lucy. Miközben hazasétálok a macskaköves mellékutcán át, eszembe jut a nevetése és a közvetlensége, ami fogyjon mell megereszkedése nélkül csal az arcomra.

Most már biztos vagyok benne, hogy holnap benézek hozzá. Nemsokára hazaérek, az egyszobás lakásomba. A György korabeli, impozáns épület egy szűkös mellékutcában található, a lakókocsiktól és autóktól hemzsegő Circus mellett. A lepusztult lépcsőházban elnyűtt, szürke szőnyeg fogad, lazacrózsaszín, faforgács falakkal. Hirtelen megállok, mert egy barna boríték ragadt a Converse-em talpára.

A földre pillantva látom, hogy több levél is hever a padlón. Az én nevem áll rajtuk, így reménykedve felkapom őket. Szinte mindet sáros lábnyomok díszítik, hála a szomszédaimnak, akik még arra sem vették a fáradságot, hogy felvegyék őket a földről.

De ahogy átfutom őket, lelkesedésem alábbhagy: mind számla. Manapság már senki sem ír levelet, főleg nem nekem. Egyébként a szekrényem tetejére rejtett dobozomban maradt néhány levél, múzeumbelépő és egyéb kincsek Lucytől, amiket a halála után menekítettem meg.

Az egész levelezésünket eltettük, úgy egy évtizeddel ezelőttről, amikor különböző egyetemekre jártunk és még nem volt laptopunk, sőt még azt sem tudtuk, mi az az e-mail. Próbálok áthatolni a mountain bike-okon, amiket a földszinti sportos házaspár hagyott kint, és szitkozódom, miközben lehorzsolom a bokám az egyik pedálban.

Felmegyek a lépcsőn, az emeletre. Még mindig a kezemben szorongatom a szórólapot, amely már szinte teljesen szétmállott az esővíztől. Kinyitom a bejárati ajtót, és belépek az apró előszobába. Csak bérlem a lakást. Még mielőtt beköltöztem volna, a tulaj halvány szürkére festette a falakat, és antik tölgyutánzat padlóburkolattal rakta le a padlót.

Felakasztom a csuromvizes kabátomat, és rápillantok a fekete furnérkomódon heverő mobilomra. Rettegve felkapom, hátha van nem fogadott hívásom. És van. Mégpedig tíz. Végignézem a listát. A legtöbb hívás anyutól érkezett, de Nia is keresett, néhány üzenettel, hogy hívjam vissza.

Hangjukban palástolt pánik cseng. Csak két órára mentem el, de máris azt gondolják, hogy kinyírtam magam. Pedig már lassan egy éve, hogy ott végeztem — még csak gondolni sem tudok rá —, ennek ellenére még mindig azt hiszik, hogy pszichésen annyira labilis vagyok, hogy rövid időre sem lehet magamra hagyni.

Szoknya és Nadrág Magazin

Ösztönösen ráhúzom a pulcsim hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat a csuklómra, hogy elrejtsem a hegeket, amik már sosem halványulnak el. A lakás sötétbe burkolózott, pedig még csak öt óra múlt. Odakint úgy látszik, mintha egy hatalmas, piszkos, szürke lepedőt húztak volna Bath városa fölé. Lámpát gyújtok a nappaliban, az élénk narancsszínű fénytől azonnal felmelegszem.

Lerogyok a heverőre.

Kiemelt Cikkek

Vissza kellene hívnom a szüleimet, de még halogatom. Rémületemben leejtem, majd sajnálkozva figyelem, ahogy a padlón landol. Elfog a pánik. Nem láttam, milyen nevet jelzett ki. A szívem kalapálni kezd, a tenyerem izzad, a gyomrom görcsbe rándul, a torkom pedig összeszorul — a szokásos.

Emlékezz a légzőgyakorlatokra! Biztos csak egy ismerős keres. Ez a zene jelent valamit. Hát persze, hogy Nia volt az. A megkönnyebbüléstől felnevetek, a pulzusom lelassul. Lehajolok a telefonomért, de addigra már abbahagyja a zenélést. A nem fogadott hívások között Nia neve tűnik fel. Órák óta próbállak elérni — csattan fel, amikor visszahívom. Legszívesebben felsóhajtanék, de nem teszem. Valaha egy népszerű magazin felelős szerkesztője voltam, ma már csak alkalmi szabadúszó, ha kedvem van hozzá, vagy ha elfogy a pénzem.

Tudom, hogy ha nem vigyázok, minden kapcsolatomat elveszítem, így is már csak néhány hű munkatársam maradt, ami egyébként nem lep meg azok után, ami az elmúlt évben történt. Miranda, a régi főnököm egyike azoknak, akik még megmaradtak mellettem. Az összegyűrt szórólappal, amit egészen idáig szorongattam, megcélzom a dohányzóasztalt, de mivel túl nehéz a víztől, a padlóra esik.

Mostanra már olvashatatlan papírmasévá vált, de sebaj, a másolata úgyis beleégett a retinámba. Lerúgom a tornacipőm, felteszem a lábam a bársonypárnákra, és kibámulok a tolóablakon a bath-i háztetők felett, hátha látom az apátság tetejét a cserepek között. Hirtelen eláll az eső, és nagy küzdelmek árán a napsugarak is felbukkannak a sötét felhők mögül. Tizennyolc évesen azért mentem egyetemre, hogy elmeneküljek otthonról és Farnhamből, a surrey-i kisvárosból, ahol éltünk.

És most tessék, itt állok majdnem harmincévesen, és még ide is követtem őket, mint egy vadászkopó. Eredetileg azért költöztek másik városba, hogy új életet kezdjenek. Hát mit mondjak? Nem sok esélyt látok rá, hisz itt vagyok a közelükben, és épp arra emlékeztetem őket, amit elvesztettek.

hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat

Képtelen vagyok Niának Beatrice-ról beszélni. Főleg azok után, ami a legutóbb történt. Csak aggódna miattam. Csak sétálgattam a városban, aztán eleredt az eső, és betértem egy kávézóba. Ne aggódj miattam, szeretek itt lenni.

Bath igazán békés hely. A lelkemmel ellentétben, teszem hozzá magamban. Tele van turistákkal! Mozgalmas város, de nincs az az őrült nyüzsgés, mint Londonban. Nia elhallgat. Mindaz, ami kimondatlanul maradt, egyetlen szóba burkolózott. Tudom, hogy ő is erre gondol. Hogy ne tenné? Nekem is csak ez jut eszembe, valahányszor vele beszélek. Az a szűkös viktoriánus terasz, ahol hárman ücsörögtünk. Az volt az utolsó éjszaka. Lucy ott töltötte utolsó óráit. Egy másodpercre lehunyom a szemem, és felidézem a korábbi életem: a londoni forgatagot, a munkámat, amit úgy szerettem, a csillogó partikat és a puccos programokat, amiket mind divatszakmában dolgozó barátnőmnek, Niának köszönhettünk.

Vegtelenul GyonYoru - Hungarian — Author Jamie McGuire

Ott volt Lucy, Luke és Callum… Csakhogy valahányszor arra a régi életre gondolok, még az előtt a bizonyos éjszaka előtt, mindig úgy érzem, mintha a mostani életemhez képest egészen más lenne; mintha most egy másik ember életét élném.

Jobb, mint Balham? Tudod, hogy értem — mondja sóhajtva.

  1. Kalla Tímea Szóval, szerénytelenül állítom: azt hittem, engem már sok meglepetés nem érhet, ha vezetésről van szó… Aztán anya lettem.
  2. Tizenéves férfiak fogyásának okai
  3. Szoknya és Nadrág MagazinVazze, waze - eltérítettek! - Szoknya és Nadrág Magazin
  4. A fartlek több zsírt éget-e el
  5. Megpróbálhatok fogyni terhesség alatt
  6. Fogyni város
  7. Még sose volt autóm korábban.

És tényleg tudom. Beszéltem vele.

hogyan veszíthetem el a kövér karjaimat